Gyomaendrőd - 2016.05.28. Nyomtat
Írta: Alienita   

2016. május 28-án, szombaton a Kállai Ferenc Kulturális Központ és a gyomaendrődi Galaktika Baráti Kör civil szervezet közös rendezvényt szervezett a kulturális központ kistermében. Gál Imre, az esemény főszervezője köszöntötte az egybegyűlt érdeklődőket és az előadókat.
A rendezvényre nem csak a helyi lakosok látogattak el, hanem vidékről is szép számmal érkeztek, pl. Békéscsabáról vagy Dévaványáról is.
Az első előadó Lovag Knoll Gyula repülőezredes, a Szent György lovagrend priorja volt. Az előadására sok helybéli, környékbeli szakmabeli is kíváncsi volt: ennyi repülőgép vezető, és sárkányvitorlázó még egy helyen talán nem is volt Gyomán.
Az előadását kettő részre bontotta: az első részben elmesélte az érdeklődőknek, hogyan lett vadászpilóta már fiatalon. 1960-ban elsőnek repült a hangnál sebesebben hazánkban egy MiG-19M repülőgéppel. Később mint repülőtér pk. h. a MiG -21 -en repült. A repülései során tízszer volt a halál markában, egy lezuhanást és 9 kényszerleszállást élt átt.
Kétszer is találkozott azonosítatlan repülő objektumokkal a levegőben. Egyszer éjjel lepték meg Kaposvár felett, majd rá egy évre nappal is a Karakum sivatag és a Kaszpi-tenger tenger felett.

 

 

 

Az előadása második részében arról beszélt, hogy a személyes találkozása után hogyan változott meg az élete. Az egészsége megromlása után sajnos nyugdíjaztak és ezt követően bújta a könyveket és az újságokat: mindent elolvasott, ami az UFO témához kapcsolódott. Négy könyvet jelentetett meg: hármat repüllőgépes és egyet UFO-témában.
Előadásában beszélt az univerzum kutatásáról, isteni teremtett lényekről, emberi lényekről, kapcsolatokról és kapcsolattartókról, hibridemberekről, a belső földről, a Méh Rendről és a szabadkőművesekről, illuminátikról, hibrid háborúról és a legvégén II. János Pál intő szavaival búcsúzott a hallgatóságtól.
"Ne féljetek, Szeressetek!"
Rövid szünet után Viszkok András író, ufókutató beszélt az újdonságokról az UFO-kutatásban, valamint új eseteket és kutatási trendeket vázolt fel a hallgatóság előtt.
Viszkok András az egy órás előadását hat kisebb részre osztotta. Az első részben „érdekességek a naprendszerben címszó alatt” tartott beszámolót, amiben a NASA hivatalos Hold- és Mars felvételeiről hallhattunk érdekes dolgokat. Ezek után a rodokról volt szó, ill. hogy Magyarországon hol lehet eső előtt – már ha szerencsénk van - a legjobban lefényképezni vagy videózni ezeket a lényeket/tárgyakat (pl. Miskolc, Mexikóvölgy kőbánya). A harmadik részben az „új típusú repülő szerkezetekről az égen”volt szó, majd ezt követte a „fantom rakéták nyomában (ghost rockets)” címmel tartott előadása. Ez után az egyéb kutatási irányzatokról mesélt, így pl. az exobolygó kutatásról, vagy az alvási paralízisről (sleep paralysis) és a földönkívüli élet kutatásáról.
A legutolsó blokkjában arról beszélt, hogyan szűnnek meg magyar UFO-kutatási csoportok és mivel foglalkozik a magyarországi média.
Az előadásokat követően kérdéseket tehettek fel a hallgatók az előadóknak. A kérdések és válaszok után Gál Imre, a gyomaendrődi Galaktika Baráti Kör egyik vezetője megköszönte az előadóknak és a résztvevőknek, hogy eljöttek a rendezvényre.
A Galaktika Baráti Kör köszöni az előadóknak, valamint a helyszínt és technikát biztosítóknak a sikeres közreműködést.

Utolsó frissítés: 2016 június 06. (hétfő) 10:10