Hírek

INTERGALAKTIKUS KONGRESSZUS Nyomtat Email
Írta: Alienita   

Huszonöt éves az Ufómagazin

Rendkívül nagy érdeklődés övezte a hagyományos helyszínen, az Újpesti Kulturális Központ – Ifjúsági Házban november 8-án megrendezett ufókongresszust, amely ezúttal az Exopolitika címet viselte. Az Ufómagazin fennállásának 25. évfordulója alkalmából, az Ufószövetséggel és A Jövő Háza Alapítvánnyal közösen szervezett egész napos rendezvény az általános érdeklődők és a szakmabeliek számára egyaránt sok újdonsággal és érdekességgel szolgált.

A korábbi évek hagyományainak megfelelően eredeti felvételekkel és egyedi illusztrációkkal színesített, különböző témájú és hangvételű előadások párhuzamosan két teremben zajlottak, míg egy harmadikban a Magyar Ufókutató Szövetség elnöksége, majd választmánya ülésezett. A változatos programot felvonultató rendezvény előadói a jubileumát ünneplő Ufómagazin témaköreinek szinte teljes skálájából ízelítőt adtak, így az ufókutatást és a megmagyarázatlan jelenségeket érintő aktuális kérdések mellett az energetika, a tértechnnológia, a jövő- és űrkutatás is többször szóba került.

A színházteremben már a megnyitó előtt sem lehetett ülőhelyet találni, amely egyértelművé tette, hogy az ufótéma továbbra is nagy tömeget vonz. A résztvevőket Pusztay Sándor, az Ufómagazin főszerkesztője köszöntötte. Az ünnepélyes megnyitót szomorú esemény árnyékolta be: a debreceni Kiss László ufókutató halálhíre mélyen megdöbbentette a jelenlévőket, akik egyperces néma felállással tisztelegtek a Magyar Ufókutató Hálózat (HUFON) alapítójának emléke előtt.

Az első előadó, Csefkó Pál feltaláló, energetikus egy általa tervezett akkumulátortöltő készüléket mutatott be, amely váltóáram segítségével, nagyon rövid időn belül képes feltölteni a cellákat. Elárulta azt is, hogy a Spy című film készítői a műszaki segítségét kérték, és a forgatás során felhasználták az általa tervezett látványelemeket, „plazmafegyvereket” és „plazmabombát”. Ezt követően dr. Simon László mérnök tartott előadást Univerzális kapcsolatok címmel. „Kapcsolatainkon keresztül ismerjük meg a világot, illetve önmagunkat, mert akcióinkra reagálva mutatja meg számunkra a világ, hogy milyenek is vagyunk, hol tartunk. Az életünk nagy kérdése, és egyben a legnagyobb vállalkozása a jobb, a kozmikus emberré válás, amely nem más, mint a szeretet napi tanulása, gyakorlatba ültetése. Ezért jöttünk le a Földre” – fogalmazott.

Király Tamás auraszakértő Egyiptom szakrális helyszíneit mutatta be legutóbbi utazásának tükrében. Társaival együtt számos helyen megtapasztalhatta azokat a markáns érzetet kölcsönző energiákat, szellemi csatornákat és erőtereket, amelyek segítségével az ősi egyiptomiak ki tudták fejleszteni különleges képességeiket. Tanulmányútjukon több olyan fényképet is sikerült készíteni, amelyeken különböző energiagömbök megjelenése látható. Megfigyelése szerint ezek felerősítik a spirituális folyamatokat, és megfelelő felkészülés mellett jótékonyan befolyásolják az életünket. Hangsúlyozta, hogy Egyiptom szent helyei több ezer éve tárolják a rendkívüli spirituális energiákat, amelyeket magasan fejlett tanítómesterek hagytak ránk örökül.

A kongresszus külföldi vendége Karel Rašin cseh exopolitikus volt, aki két előadást is tartott. Elmondása szerint már gyermekkorában érdekelték az ufó- és paranormális jelenségek. Később saját klubot alapított, és ettől kezdve különböző kutatócsoportokkal dolgozott együtt. Felvette a kapcsolatot azokkal az emberekkel, akik úgy gondolták, hogy földönkívüliek rabolták el őket. Részletes adatbázist hozott létre az esetekről, amelynek az Alfa Projekt elnevezést adta, és tanulmánykötetet is megjelentetett az eredményeiről. Rašin részletesen beszámolt a csehországi ufókutatás jelenlegi, nem éppen fényes helyzetéről. Említést tett arról, hogy – a magyar Ufószövetséghez hasonlóan – ők is az ufóakták nyilvánosságra hozatalát kérték a minisztériumtól, de a hivatalos válasz szerint a cseh kormány sem rendelkezik ufótevékenységgel kapcsolatos dokumentációval. Az exopolitikus kutatásai alapján két részre bontja az eseteket: az elrablásos élményekre és a spirituális, apokaliptikus üzeneteket hozó kontaktokra. Előbbiekből ismertetett néhány történetet, és különböző rajzok alapján szemléltette, hogyan néztek ki az idegenek és űrhajóik. Ezután a kontaktokra helyezte a hangsúlyt: bemutatott egy hölgyet, akit fekete ruhás emberek látogatták meg, és egy férfit, akit idegenek egy csoportja vitt fel az anyahajóra. Neki több fényképet és videofelvételt sikerült készítenie az ufóról, ezeket Rašin be is mutatta a nagy sikerrel zárult előadáson.

Az ebédszünetben az Egy-ség zenekar adott koncertet, az emeleti előadóteremben pedig Pusztay Sándor mutatta be Sándor Csaba és B. Bíró Csaba új könyveit. Az aulában a kongresszus egész ideje alatt könyvvásár, valamint Bognár Béla űrhajó- és ufómakett-kiállítása várta az érdeklődőket.

A délutáni programot Pataky Attila előadóművész nyitotta meg, akit – a téma népszerűsítésében végzett tevékenysége elismeréseként – Kalmár János, az Ufószövetség elnöke és Pusztay Sándor, az Ufómagazin főszerkesztője Pax Galacticana – Colman von Keviczky-díjjal tüntetett ki. Pataky ezután gyermekkori élményeiről és a világgal kapcsolatos nézeteiről beszélt, majd bemutatta új dalának szövegét. Elmesélte, hogy az év elején Floridában járt, ahol egy közvetítő segítségével találkozott a Fiastyúk csillagképből származó, emberekre hasonlító plejádiakkal. Élete legnagyobb élményében volt része, ugyanis számtalan kérdést tehetett fel az idegeneknek, és pozitív visszajelzéseket kapott. „Az univerzum váltópénze a szeretet” – foglalta össze benyomásait. Fellépését egy dallal zárta, amellyel látványosan feldobta a hangulatot.

Ezután Kisfaludy György következett, aki a svájci Billy Meier ufófelvételeit elemezte időfizikai megközelítésben „Űrutazás az idősemmibe – tértechnológiával” című előadásában. Knoll Gyula repülőezredes karácsonyra megjelenő dupla kötetéből adott ízelítőt a közönségnek. Vázolta katonai múltját, és elmesélte, hogy Magyarország légterében és a Szovjetunióban is találkozott ufókkal. Látványos prezentációval kísért előadása második részében bemutatta a legismertebb kontaktokat, végül az eltérítésekről, valamint az emberek és ufonauták szexuális kapcsolatáról beszélt. Majd dr. Tarcali Gábor egyetemi tanár lépett a színpadra, aki hosszú évek óta rendszeresen tart előadásokat különböző nemzetközi konferenciákon is. Ezúttal a hazai ufókutatás elmúlt 25 évéről, annak eredményeiről adott objektív tájékoztatást.

Kalmár János a paradigmaváltás szükségszerűségeire és veszélyeire mutatott rá a tőle megszokott érdekfeszítő stílusban. „Az emberiség okkal vágyik ésszerű magyarázatokra, amelyeket jelenleg a tudomány képviselői, a hadseregek és a titkosszolgálatok vezetői eltitkolnak. Ide tartozik a földönkívüliekkel való kapcsolatfelvétel és kapcsolattartás. Szerencsére egyre több kutató és volt katona áll ki a nyilvánosság elé, és hozza napvilágra a részleteket, ez pedig nem éppen veszélytelen üzem” – fogalmazott.

A kisteremben tartott előadást Oláh András debreceni mérnök, aki az evolúciós elmélet bukásáról és a Föld terraformálásáról, a mesterségesen létrehozott DNS felépítéséről és feltételezett működési mechanizmusáról, valamint a kis szürkék és az emberek közötti feltűnő hasonlóságról alkotott elméletét ismertette. Véleménye szerint a DNS 98 százaléka egyfajta processzor, amely mindig ugyanúgy működik, a maradék két százalék pedig változó rész, amely létrehozta az élet sokszínűségét a Földön. A szemtanúk által látott lények emberi DNS-ből készített biorobotok lehetnek, amelyeknek a feladata a kapcsolattartás, azaz kiszolgálják azokat a földönkívülieket, akiket mi nem is ismerünk.

Éles István kutató „Földönkívüliek és teremtményeik a reinkarnációban” című előadásában az idegen lényekkel kapcsolatos legfrissebb kutatási eredményeiről számolt be. Elmélete alapján a reinkarnáció folyamata és a földönkívüliek tevékenysége szorosan összetartozik. „Az idegenek mint rendszergazdák felügyelik a reinkarnáció programszerű eseményeinek megvalósulását, és ebben több földönkívüli faj is közreműködik. Az emberek a földi életük végeztével ahhoz a fajhoz térnek vissza, ahonnan a reinkarnációs folyamatukat elindították” – foglalta össze gondolatait.

Tóth László nagykanizsai mérnök arra hívta fel a figyelmet, hogy az ufók mozgására nincs semmilyen tudományosan elfogadott törvényszerűség: a rotor, légcsavar, turbina, illetve hang- és égéstermék kibocsátása nélkül helyváltoztatásra képes repülő szerkezetek létezése nem illeszkedik Newton törvényeihez. Éppen ezért egy fontos félmondattal egészítette ki Newton első törvényét, amely ezzel így szól: „Minden test megtartja nyugalmi helyzetét, vagy egyenes vonalú, egyenletes mozgását, amíg egy külső erő nem kényszeríti mozgásállapotának megváltoztatására – kivéve, ha a testen belül, mint önálló inerciarendszeren belül mesterségesen belső erőket gerjesztünk.” Ez azt jelenti, hogy egymásra merőleges tengelyek körül kell forgatni tömegeket, és ennek hatására olyan erő keletkezik a rendszeren belül, amely mozgási energiává alakítható. A kutató szerint ez a kettős mozgás szüli azt az energiát, amely a világűrben is lehetővé teszi a közlekedést.

Az egész napos rendezvény utolsó programjaként, az immár hagyományos fórumon a színpadon helyet foglaló előadók válaszolták meg a közönség által írásban leadott kérdéseket. Az ismét jelentős érdeklődéssel kísért, kiváló hangulatban zárult kongresszus végén Pusztay Sándor bejelentette, hogy az Ufómagazin és az Ufószövetség már most lefoglalta a kulturális központot a 2015. március 7-én megrendezendő következő konferenciára.

P. I.–M. L.

 

 

Utolsó frissítés: 2015 január 07. (szerda) 07:39