Hírek

Memorandum Orbán Viktor miniszterelnöknek Nyomtat Email
Írta: Alienita   

A Kozmikus Világ – Húsz éves a magyar ufókutatás elnevezésű kongresszus ideje alatt, 2013. március 2-án ülésezett az Ufószövetség elnöksége és választmánya. Az elnökség előterjesztése alapján a vezetőség megtárgyalta és elfogadta a szövetség 2012 évben végzett munkájáról, valamint a pénzügyi helyzetéről készített beszámolókat. Többek között megállapították, jelentős erőfeszítéseket tettek az Ufószövetség tagjainak összefogására, a szakmai munka végzésére, annak ellenére, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben jelentősen csökkentek a pénzügyi források. A Nemzeti Civil Alaptól évek óta nem sikerült a működési költségekre támogatást kapni, a személyi jövedelemadóból befolyó 1%-os támogatás jelentősen csökkent, illetve nem sikerült más támogatókat megnyerni. A legjelentősebb támogató az évenkénti konferenciák és más programok megszervezését, a kedvezményes magazin előfizetési lehetőségét biztosító Ufómagazin, illetve A Jövő Háza Alapítvány.

 

Az ülésen elfogadták azt a Memorandumot, amelyet a magyarországi ufóesetek nyilvánosságáért állítottak össze - és írtak alá - a szövetség vezetői illetve a kongresszus előadói. A Memorandumot hivatalos formában március első hetében juttatják el Orbán Viktor miniszterelnöknek. (A teljes szöveget, az elküldést követően jelentetjük meg.)

 

A nemzetközi és hazai intergalaktikus űrkutatásban, az ufó- és parajelenségek feltárásában, azok objektív megismertetésében, valamint a nemzetközileg elismert Keviczky Kálmán ufókutató munkásságának ápolásában kifejtett kiemelkedő tevékenységért az idei évben Pax Galacticana – Colman von Keviczky díjban részesült Viszkok András (Kondoros) és Tóth László (Nagykanizsa). Az elmúlt két évtized során a megmagyarázatlan jelenségek, a paleoasztronautika, a környezetbarát energetika, az űr és ufókutatás területén végzett kiemelkedő kutató, elemző, népszerűsítő tevékenységért valamint az Ufószövetség vezetésében végzett húsz éves munkáért Aranyjelvény elismerést kapott Sós Tibor (Szeged) és Pusztay Sándor (Budapest).

 

Ezt követően került sor az Alapszabálynak megfelelően a szövetség új vezetőinek megválasztására. A választáson 12 szervezet és 6 magánszemély képviseltette magát (56%), ahol a megválasztandó személyekre Tarcali Gábor, a jelölőbizottság nevében tett javaslatot. A titkos szavazáson a következőket választották meg. Elnök: Kalmár János (Roswell Egyesület – Budapest), illetve elnökségi tag: Sós Tibor (Ufo-Controll Hálózat – Szeged), Pusztay Sándor (Ufómagazin – Budapest), Gál Imre (Galaktika Baráti Kör – Gyomaendrőd), Máté Imre (Szada), Ridegné Szabó Éva (Eger), Oláh András (Debrecen). Tekintve, hogy a választmányi ülés résztvevői, valamint a megválasztott tisztségviselők között a szervezetek képviselői voltak többségben, a választás a szervezeti szabályzatnak megfelelően történt.

 

A választmány az idei tervek között tudomásul vette, hogy az Ufószövetség delegációval képviselteti magát idén áprilisban, egy Lengyelországban megtartásra kerülő lengyel – cseh – szlovák – magyar összetételű kutatási csoportban, akik a Ludowikowicében levő egykori náci hadiüzem központi termében vizsgálják az egykori „diszkosz” alakú szerkezet fejlesztését, kísérleteit.

 

Az elmúlt húsz esztendő eredményeit bemutató, nagy érdeklődéssel kísért Kozmikus Világ című kongresszus részleteiről rövidesen beszámolunk.